Örmények és szírek magyar földön – Hungarikumokkal a világ körül 8/2
Magyarországon otthonra lelt örmények és szírek mesélnek a Hungarikumokkal a világ körül újabb epizódjában.
Teherautókban szállították a szíriai migránsokat Németországba több, mint 12 millió forintnak megfelelő összegért.
Illegális bevándorlókat a Nyugat-Balkán országain át Nyugat-Európába csempésző szervezett bűnözői csoport tagjait fogták el Németországban – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.
A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint a bűnözői csoport nyolc tagját fogták el, akik ez idáig legkevesebb 80 migránst juttattak el Németországba. Az embercsempészek azt vállalták, hogy Törökországból Németországba szállítják az illegális bevándorlókat. Ezért fejenként leglevesebb 3500 eurót (mintegy 1,2 millió forint), de sok esetben 12 ezer eurót (mintegy 4,3 millió forint) is elkértek.
A Közel-Keletről, elsősorban Szíriából, valamint Egyiptomból és Törökországból érkező migránsokat a gyanúsítottak
A bűnözők, annak érdekében, hogy elkerüljék az esetleges ellenőrzést, társaikat küldték előre, hogy a határokon és a közutakon eltereljék a határőrök és rendőrök figyelmét. Az akció során a rendőrök több járművet, elektronikus eszközöket és különböző dokumentumokat foglaltak le – közölték.
(MTI)
Fotó: Europol